2015. máj 26.

Szeretettel köszöntöm az ország Orbánjait

írta: E_S
Szeretettel köszöntöm az ország Orbánjait

Bizony, ma van Orbán napja! Majdnem elmentem mellette, de aztán mégsem.

Olvasom ám, hogy május 31-én szentmise lesz Orbán Viktor 52 évvel ezelőtti világrajöttének tiszteletére. Két évvel ezelőtt volt utoljára, tehát éppen aktuális most is szervezni egyet. Azt már meg sem merem említeni, hogy 2011-ben Gyurcsány Ferencért imádkoztak a hívek (nyilván nem a mostani imádkozók, hanem másik hívek) a Rózsák terén lévő görögkatolikus templomban. Az fúj volt, de ez a vasárnapra tervezett, ez igen! 

Már éppen kezdtem fényesíteni a tekintetemet, hogy kellő áhítattal jelenhessek meg Zuglóban, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Hermina úti kápolnájában (ezt majd fel kell írnom egy cetlire, mert képtelen vagyok észben tartani), amikor a ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar társadalom Orbán

2015. máj 25.

Lázár János majdnem Berki Krisztián

írta: E_S
Lázár János majdnem Berki Krisztián

És akkor úgy döntöttem, mostantól bulvárt fogok írni. Mert csak. Vagy mégsem.

Van az úgy, hogy az embernek (ez esetben nekem) telítődik a szervezete. Mindennel. A korrupcióval, az ostobasággal, a rosszindulattal, mohósággal, embertelenséggel, önzéssel és minden olyasmivel, ami az emberi lét természetes velejárója mostanság. Valószínűleg régen is így volt ez, mióta valaki elkezdett kiegyenesedve járni és képes volt megragadni egy követ a szembefordítható hüvelykujjának köszönhetően. Azzal a kővel jól fejbe is verte a szomszédját, hogy elvegye annak barlangját, a nagyobb darab cupákját, kevéssé szőrös asszonyát, vágy bármit, amit megkivánt.

Na, ebből szokot néha elegem lenni. Úgy tűnik, nem sokat fejlődtünk a barlanglakó ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar társadalom Lázár János

2015. máj 23.

Szonja levele a távolból

írta: E_S
Szonja levele a távolból

Egy cikkben kértem, aki el szeretné mesélni, miért, hová és mit gondol most, az írja meg, mondja el a történetét. Ma kaptam egy újabb levelet, amit nagyon köszönök.

Az előző levelet itt találod.

"Olvasom az írásodat. Nézem én is a földgömböt: Skócia, Írország, Svédország, Németország, Hollandia –  villannak fel a zászlók… A barátaim egy része (és egyre több ismerősöm) szintén szétszóródva a világban: Japán, Kanada, Ausztria, Németország… csoda, ha pont ugyanakkor vagyunk otthon és tudunk találkozni. Egy évben kétszer megyek haza, rövid az idő, rohangálok, hogy mindenkivel találkozhassak és egy pár szót váltsunk vagy legalább egy kávét megigyunk együtt, nyugiban. Vannak ismerősök, akik ugyan nem a legközelebbi ...

Tovább Szólj hozzá

magyar társadalom munkanélküliség esély generáció kivándorlás

2015. máj 23.

Kérdés a felpofozott miniszterelnökhöz

írta: E_S
Kérdés a felpofozott miniszterelnökhöz

Nagyon viccesek tetszenek lenni ott, az Unióban. Meg itt, Magyarországon is.

A fejlett humorérzékéről híres politikai elit vidám perceket szerzett az országnak. Vagy csak nekem. 

A miniszterek elnökét nyakon verte Junker úr, felhőtlen kacajra késztetve a keményen dolgozó kisembereket. Egyrészt, mert vagyunk néhány millióan, akik szintén örömmel tarkón vernénk, többen lehetőség szerint szívlapáttal, másrész viszont megnyugtató az a tény, hogy ennyire jól mennek a dolgok és van idő/kedv vicceskedni. Legközelebb majd azt videót láthatjuk, amin Angela Merkel haját cibálja egy politikus.

Engem azonban kicsit aggaszt az itthoni helyzet. Sötét titkot rejtegetek és elérkezettnek érzem az időt egy alapos coming out-ra.

Leleplezés ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar társadalom kivándorlás Orbán

2015. máj 21.

Egy "kalandvágyó" magyar levele az Egyesült Királyságból

írta: E_S
Egy "kalandvágyó" magyar levele az Egyesült Királyságból

Az előző cikkben sok kérdésem volt . Reméltem, talán olvassa valaki, valahol. Talán kapok választ. Nem várt gyorsan kaptam egy levelet. Változtatás nélkül teszem közzé. Köszönöm az írójának, hogy elmondta.

 

"Szia! Nekem is vannak kérdéseim... illetve lennének! De most te kérdeztél és nekem válaszaim is vannak! Olvastalak és én is néztem a kis forgó földgömböt a Union Jack talán engem jelzett! Én is megkaptam a hazaárulót és még megannyi szép jelzőt... nem csak a politikusoktól, idegenektől és ismerősöktől is... fájt! nem mindig, de sokszor fájt! De mondhatnak bármit, mert én akkor is MAGYAR VAGYOK! Magyarnak születtem! Árulók és gonosztevők uralkodtak felettem! ... és az Egyesült Királyságba sodort a szél! Két éve ...

Tovább Szólj hozzá

magyar reménytelenség kivándorlás

2015. máj 20.

Márpedig lopni, hazudni bűn. Politikusoknak is

írta: E_S
Márpedig lopni, hazudni bűn. Politikusoknak is

Azt tudom, a kormány mit csinál. Hétfőtől hétfőig jól tálalt hazugságokat gyártanak.

Somogyban egész falvak szegényednek el. Mindenhol máshol is az országban. Az sonline.hu beszámol arról, hogy összefogtak az egyházak. A Somogysárdi Római Katolikus Plébánia, a Kaposvári Egyházmegye, a Baptista Szeretetszolgálat és az Assisi Szent Ferencről elnevezett konyha együttműködésének köszönhetően minden nap 630 adag ételt osztanak ki, hét településen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 6 millió forintot szánt az ügyre, ennyivel támogatta az akciót, amiből sikerült egy faluról-falura szállítható mobilkonyhát létrehozni. Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős államtitkár igen nagyon örül a kezdeményezésnek, mert az szerinte ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar hazugság társadalom képmutatás

2015. máj 20.

Viktor! Az én nevemben ne hazudj!

írta: E_S
Viktor! Az én nevemben ne hazudj!

Orbán harcol a hatalmáért. A kormány támogatja ebben, mert kell a pénz.

Nem orbánozok.

Viktor eltrappolt az Európai Parlament ülésére és kikérte magának. Önálló döntési jogot, szuverenitást, szabadságot követelt az Uniótól. Azokat a dolgokat, amelyeket ő még véletlenül sem ad meg annak az országnak, ahol trónra és hatalomra vergődött. A miniszterelnöki bársonyszékbe felkúszva első dolga volt felszámolni a demokráciát, korlátozni a szólás és a sajtó szabadságát. Eltaposta az alkotmánybíróságot, megszüntette az ombudsman intézményét. A jogrendszert és az erőszakszervezeteket hatalma megtartása érdekében átprogramozta. A médiát kormányzati szócsővé, hazug propaganda-gépezetté silányította. Megvonta az ...

Tovább Szólj hozzá

magyar európa társadalom Orbán Unió

2015. máj 19.

Sztárok és hétköznapi, utcai hősök

írta: E_S
Sztárok és hétköznapi, utcai hősök

Elkopott a "sztár" jelző. Vagy nem. Talán csak rossz az irány, ahonnan nézem.

Biztosan a hirtelen jött hőség az oka, de hosszasan bámultam az origo.hu egy cikkének címét és képtelen voltam felfogni, mit jelent. "Politikai sztárújságírót igazolt a Hír TV"

Mi történt? Nézem a cikkhez tartozó fotót. Közepesen szőrös pasas vigyorog rajta. Két füle van. Nem ismerem. D. Bányász Gergő, így hívják. A neve sem ismerős. Erről nem ő tehet, hanem én. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó szakember.

Nem ismerek egyetlen sztárújságírót sem. Sztár-meteorológust, sztár-műsorvezetőt, sztár-celebet, sztárfodrászt, sztár-hírolvasót sem. Számomra ők nem sztárok, de ez az én hibám.

Nem olyan régen álltam a boltban a pénztárnál. ...

Tovább Szólj hozzá

magyar társadalom emberség

2015. máj 19.

Orbán számára mi csak haszonállatok vagyunk

írta: E_S
Orbán számára mi csak haszonállatok vagyunk

Nagy túlélők. Mint a csótányok, azok is túlélnek mindent. Ha ember nem lesz már a Földön, csótány akkor is lesz.

Orbán eltrappol Brüsszelbe megvédeni önmagát. Orbán harcol. Önmagáért, a hatalmáért, a zsákmányolható vagyonért, előjogokért. A birodalmát védi, a királyságát Európa szivében. Nem téged, nem engem, nem a családokat, nem az embereket. Orbán számára mi csak haszonállatok vagyunk. Minket meg lehet fejni, velünk lehet cipeltetni a terheket, tőlünk el lehet venni minden értékünket: a szabadságunkat, a jogainkat, a jövőnket. A mi gyermekeink csak "szaporulat", a jövő haszonállata. Nem számítunk.

A megszerezhető vagyon számít, a kiosztható földek, trafikok, kaszinók, bányák, színházak, bankok, üzletágak, ...

Tovább Szólj hozzá

politika magyar hazugság társadalom Orbán Viktor

2015. máj 18.

Nyílt levélke Csizmadia Lászlónak

írta: E_S
Nyílt levélke Csizmadia Lászlónak

A CÖF-CÖKA és a Szellemi Honvédők arra kérik az Európai Parlament Elnökét, hogy kuss legyen!

Igen kérem, a magyarok tömegeit képviselő CÖF és a még nagyobb népszerűségnek örvendő Szellemi Honvédők (nem én mondom, hanem ők, önmagukról) belengették az öklüket. Csizmadia László, minden ősmagyarok szülőanyja, a Békemenet első sorában masírozó főcivil prototípusa, a mindenki helyett nyilatkozó, levelező, felszólító és rendre utasító önjelölt próféta már megint nem talált jobb elfoglaltságot magának, mint a zembereket képviselni. Kéretlenül, de állati nagy pofával, ahogy az neki szokása.

Újfent levél született, mélymagyarul, önérzetesen, a köz nevében. Az ok: az Európai Parlament napirendre merészelte tűzni a ...

Tovább Szólj hozzá

magyar társadalom levél békemenet CÖF

süti beállítások módosítása