2015. feb 26.

A legnagyobb harcos

írta: E_S
A legnagyobb harcos

Nem értem a Buda-Cash történetet és nyilván nem vagyok ezzel egyedül. Röpködnek a találgatások, hogyan is történhet ilyesmi, ki a hibás, egyáltalán, történt-e valóban sikkasztás. Olyan gyanúk is megfogalmazódnak, hogy a vádak alaptalanok, más okok állnak a háttérben. Talán majd kiderül, mi az igazság.

Ami tény: áldozatok vannak. Már most. Már tegnap. Én egyet fogok kiemelni most, mert közel áll hozzám, mert fontos, mert jelentős és mert nincs idő megvárni, ameddig rendeződik a brókercég körüli helyzet. Semennyi idő sincs, egy hét sem, egy nap sem.

Tegnap este olvastam L. Ritók Nóra kétségbeesett sorait. Számomra ekkor vált világossá, hogy nem egy távoli galaxisban történt valami, nem nagytőkések játékába köpött bele az ármány, hanem látható, tapinható baj van. 

Az Igazgyöngy Alapítvány emberfeletti munkával épített fel valamit. Valamit, ami állami feladat is lehetett volna, de mégsem a kormányzat vállalta fel, hanem önfeláldozó emberek csoportja. Nem a mindenkori miniszterelnök, miniszter, minisztérium, nem-tudom-micsoda dolgozik évtizede azon, hogy a nyomorból kiutat mutasson a kilátástalan helyzetben élőknek, hanem az Igazgyöngy Alapítvány. Erőn felül dolgoznak hosszú évek óta. Nem segélyosztásban merül ki a tevékenységük, nem eseti segítséget kínálnak. Oktatnak. Végtelenül tehetséges, de a nyomor legmélyeb bugyraiban élő gyermekeknek tanítják meg azt, hogyan kell embernek lenni. A fűtetlen putrikból érkező fiataloknak megtanítják, hogyan álmodjanak élhető jövőt, mit tegyenek azért, hogy az álom valósággá váljon.

L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvágy létrehozója, vezetője. Önkormányzatok, vállalkozások és magánszemélyek kerültek bajba a Buda-Cash ügy kapcsán. Nagy bajba. Az Igazgyöngy kilátástalan helyzetbe került egyik percről a másikra. Ők a hátrányos helyzetben élő emberek integrálását, nevelését, fejlesztését, segítését tűzték ki célul és tűzön-vízen keresztül végzik a maguk vállalta feladatot. Minden nehézség, minden ellenszél, minden bürokratikus akadály ellenére. Művészeti iskolájukban tanítják a tehetséges fiatalokat. Figyelik és segítik a családokat. Komplex, mindenre kiterjedő módon, centiről centire haladva építik azt az ösvényt, ami kiutat jelent a nyomorból, a tudatlanságból, a reménytelenségből, a jövőtlenségből.

A fiatalok mellett tanítják a szülőket is. Háztartást vezetni, gyermeket gondozni. Tanítják és segítik a munka megismerését, a társadalmi normák elsajátítását, a családtervezés fontosságát, a fogamzásgátlás módszereit. Mindezeken túl lassan, de szívós kitartással igyekeznek olyan szociális védőhálót kiépíteni, amilyet a mindenkori kormányzatnak lenne feladata. Munkalehetőséget igyekeznek biztosítani a környező falvak lakóinak. Mégpedig olyan munkalehetőséget, amelyet ők maguk hoznak létre, nem egy cég, vállalkozás aktuális üzleti érdekei mentén szerveződő közvetítést végeznek.

A művészeti iskolában tanuló gyermekek művei alapján az anyák kötényre, kesztyűre, táskára hímzik a színes álmokat. Ezeket meg lehet vásárolni, bevételhez juttatva a családokat. Igen, bevételhez a munkáért cserébe. Hogy ne kelljen éhezni. Hogy ne kelljen lopni.

Évek óta működik az alapítvány keretein belül a több nemzetközí díjat nyert biobrikett program. Hogy ne kelljen fázni. Hogy ne kelljen lopni.

Most indult volna egy sáfránytermesztési program, megélhetést biztosítva a többszörösen hátrányos helyzetben élő családoknak. Az alapítvány évek óta készült erre, spórolt, pályázott. Most minden veszni látszik, amiért dolgoztak. Nekik nincsenek hónapjaik, hogy kivárják a Buda-Cash ügy végét. Heteik sincsenek. Napok vannak, talán. 

L. Ritók Nóra és munkatársai megmutatták, hogyan lehet, hogyan kellene integrálni a halmozottan hátrányos helyzetben élő, zömében cigány embereket. Követehető és követendő rendszert dolgoztak ki, működtetnek és az működik! A Norvég Alap pénzeiből részesültek, nemzetközi díjakat, pályázatokat nyernek sorra. A legkevesebb segítséget akár anyagi, akár egyéb téren a magyar kormánytól kapták. 

Most van itt az ideje annak, hogy ez változzon. Uraim a magas kormányban!  Önök percek alatt hoznak döntéseket és viszik azt keresztül tűzön-vízen. MOST döntsenek arról, hogy az alapítvány beragadt pénzeit felszabadítják, megelőlegezik valami alapból. Mindegy, hogyan. A pénz kell. Nem hónapok múlva, hetek múlva, MOST kell. Matolcsy úr két festményvásárlás között intézkedjen, mert azoknak a gyermekeknek, azoknak a felnőtteknek nincs idejük és holnap jövőjük sem lesz.

Felszólítom a minisztereket, helyetteseket, államtitkárokat és azok helyetteseit, most üljenek be az autóikba, hajtsanak Berettyóújfaluba és a silány mázolmányok helyett válasszanak a pazarszép festményekből. Vásároljanak festményt, tűzzománcot, grafikát, kerámiát. Mutassák meg, hogy szorult önökbe emberség, hogy képesek az ön- és pártérdeken túl is látni ezt az országot. Tegyék divattá "úri" körökben, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek festményei lógnak a falakon, az édesanyák varrta kötényeket használják. Legyen ez sikk, hóbort, bármi, csak működjön. 

Most kell segíteni, azonnal! Kell lennie felszabadítható összegnek a költségvetésben. Egy új stadion napi világítási költsége. Egy formatervezett zongora egyetlen billentyűjének az ára. Egy "Több tiszteletet" óriásplakát költsége. Egyetlen telefon, egy tollvonás. Most kell, kölcsönbe kell. Hiszen a pénz megvan, de nem hozzáférhető.

L. Ritók Nóra a legnagyobb harcos, akit ismerek. Ne engedjük, hogy egyedül maradjon. Toljuk oda a segítségkérést minden honatya, minden politikus, minden kormánytag orra alá. Ne tudjanak aludni, enni, levegőt venni addig, ameddig évtizedek munkája egy hajszálon múlik. Ameddig az esélyegyenlőségért dolgozó közösség veszélyben van. Segítsünk L. Ritók Nórának és segítsünk ezeknek a cigány fiataloknak, akik elképesztően tehetségesek, segítsünk a cigány családoknak, akik megtanulták a munka becsületét, hasznos és értékes tagjai akarnak lenni a társadalomnak.

Most, mert holnap késő lesz.

igazgyongy.jpg

Szólj hozzá

magyar bank cigány esély csőd bróker betét biztosít