2015. már 06.

Csúti száguldás

írta: E_S
Csúti száguldás

A tavasz első hete van. Megújulás, rezsiharc, lopás, hazugság, korrupció, tahóság. 

Vida Ildikó átvizsgálta magát és azt állapította meg, hogy teljesen rendben van. Ő is, a NAV is. Az első pillanatban gyanakodtam egy picit, de miután Kovács Zoltán kormányszóvivő is megerősítette a remek hírt, megnyugodtam. Én Kovács Zoltánnak már ránézésre elhiszek mindent, olyan jósvádájú pasas. Tehát korrupció nincs, a kitiltási ügy meg nem ügy, mert André Goodfriend elsompolygott/kirúgtuk/elmenekült. Na, kész is. A NAV patyolat tiszta, a kitiltás magánügy, Vida Ildikó meg perfekt angol. Ha valaki mindezt kétkedéssel fogadná, az készüljön fel egy teljesen időszerű, jogos és korrekt adóellenőrzésre. Mindjárt a házkutatás után.

Büdöslábú surmó elvtársakkal olyan jól állunk, hogy exportra is jut. Kanadába, például. Vida Ildikóhoz hasonlóan tökéletesen beszéli a nyelvet (valamelyiket) Oláh Lajos, a kormánypárt által Ottawába delegált mittudoménki, aki egy montreali egyetemen rendezett előadáson (ahol nézőként volt jelen) felpattant és magához ragadta a szót, valamint két mikrofont. A feldúlt "diplomata" kezdésnek lehülyézte a talpig megdöbbent résztvevőket, majd sajátos angol nyelvtudását megvillantva megvédte a magyar kormányt, szorosan ezután rohadtul mesértődött. Mindenki nyugodjon meg, már Oláh Lajos is meg van védve, a követség nyilatkozatot adott ki, hogy okos és jól tette! A hülye kanadaiak meg pukkadjanak meg!

Matolcsy György, minden seggenpöttyök atyamestere, a nemzethy pénzügyek unortodox szülőanyja és a jövőnk záloga könyvet írt. Mintegy 650 oldalba sűrítette az általa elért sikerek listáját. A Heti Válasz honlapján meg lehet rendelni a korszakos művet. Komolyan.

A felcsútiak sikoltoznak örömükben, mert hirtelen-váratlanul kapnak 600 millió forint Uniós pénzt az oly régen várt közlekedésfejlesztésre. Jelesül majdnem 6 km. hosszan kanyargó sínek épülhetnek az alcsútdobozi arborétum és a felcsúti stadion között. Megjelent a pályázat, amit (ha az égiek is úgy akarják) a Felcsúti Akadémia fog megnyerni, teljesen meglepő módon. Szerencsére a felcsúti állomást már Orbán Viktor uralkodásának első évében felújították. Úgy voltak vele, megcsinálják, hátha egyszer majd jön arra a vonat...és tényleg! Mi ez, ha nem valóságos istencsudája?

Ártunk és kormányunk közben sem tétlenkedett, ugyanis megvonta egy csomó szakmát oktató középiskolától a támogatást részben, vagy egészben. Fizessenek a kedves keményen dolgozó emberek, ha azt akarják, hogy a gyerek cukrásznak, péknek, szakácsnak, fodrásznak tanuljon! Tanuljon bádogosnak a kölök, ha a környéken olyan oktatás érhető el! Mindenki nyugodjon meg, semmi gond sincs! A Puskás Akadémia kap továbbra is állami támogatást például a szakács mesterség okatatásához. Mia az, hogy kap? Megduplázta a finanszírozott helyek számát! Stadionból a konyhába! Így kell ezt csinálni! Úgy hallom, két fűtött pályával is bővül az akadémia, 1,4 milliárd forint értékben. Ha épp nem fociznak, akkor süthetnek rajta túrós lepényt a nebulók, csak feljebb kell csavarni a fűtést. Őrizni sem kell a lepényt a helyi nyomorgóktól, mert 600 millióért a stadion biztonsági rendszerét is fejlesztik.

Szerencsére a mi szeretett kormányunk már a jövőnkön töri a fejét. Állítólag fontolgatják, hogy már a gyerekünk hetedikes korában eldöntik, de minimum belepofáznak, ki megy gimnáziumba, ki tanul lakatosnak, ácsnak, közmunkásnak. Egy gonddal kevesebb. Csak a hittan megmaradjon! Mert az nagyon fontos dolog. 

Kocsis Máté reggel felkelt és rájött: ő az oviban nagyon büfé volt lasztizásból, úgyhogy meg óhajtja pályázni a kézilabdaszövetség elnöki posztját. Ha megpályázza, meg is nyeri! Hát hogyne! Egy ilyen tehetséges fiatalember? Kétsége sem lehet senkinek! Kocsis Máté úgy megnyeri a posztot, mint a pinty! 

Elegánsan, szinte csöndesen elfogadta a honatyák serege a paksi szerződés 30 éves titkosítását. Hogy nem tudjuk meg a műszaki adatokat, az teljesen rendben van. Hogy azt sem tudjuk meg, pontosan mennyi hitelt vettünk fel, milyen feltételekkel, ki és mennyiért végzi a munkálatokat, illetve mennyit lopnak el a pénzből szeretve tisztelt atyáink, az nincs annyira nagyon rendben. De azért nem háborgunk, mert jól vagyunk nevelve. Lopnak, hát lopnak. Istenkém! Ha tudnánk mennyit, az jobb lenne? Na ugye!

Az például sokkal fontosabb, hogy Szijjártó Péter, a mi Petink meghirdette a déli nyitás stratégiáját! Miután már minden környező országgal egetverően jó kapcsolatokat sikerült kiépíteni, hogy most irány Etiópia, Angola, Chile, Ecuador, Peru, Kenya. Mi ez, ha nem sikertörténet?

Összefoglalom a mi kicsiny turulszittya országunk szárnyalását, hátha valaki nem érti elég jól, mert még nem Hoffman Rózsa és a keresztény egyház szellemében oktatták.

Volt egy falusi gyerek (nevezzük Viktornak), aki a libaszaros árokparton eszegette a papsajtot és ezenközben úgy döntött, ő bizony többre hivatott! Egyetemre járt közpénzből, de mivel az "értelmiségi elit" nem fogadta ámult rajongással (mivel láttak már értelmes fiatalokat életükben) bosszút esküdött. Addig ügyeskedett, ameddig fel nem vergődött a politika csúcsára. Minden eszközt felhasznált, soha nem válogatott. Hálás gyermek módjára a papának juttatott egy kis bányát, az asszonynak szőlőt, miegyebet és építeni kezdte a birodalmát. Aki az útjában áll, azt eltapossa, aki elég mélyre hajolva imádja, azt beveszi a buliba. Az összes tapló, lábszagú senkiházi helyet kapott a kormányban, függetlenül attól, hogy egyáltalán semmihez sem értenek. Így lett nekünk egy nagyképű, pofátlan, dilettáns és a végtelenségig pénzéhes kormányunk. Miközben az ország lakói egyre nyomorultabbul élnek, a mi vezérünk stadionokat épít, mert mindig is szerette a focit. A szegedi gyermekklinika bevásárlókocsikat használ a beteg gyermekek mozgatására, de Viktor tyúkszaros szülőfalujában hatalmas stadion, labdarúgó akadémia, fűtött pályák, vasút és a franc tudja mi épül. Már nincs olyan ország, ahol ne köpnének egyet az országunk neve hallatára, milliárdos Szijjártó úr Angolával óhajtja szorosabbra fűzni a kapcsolatot. A keményen dolgozó emberek és a polgárok ámultan nézik, hogy úgy fosztja ki őket ártunk és kormányunk, mint a forgószél. Semmibe nincs beleszólása senkinek, de még rálátása sem. Az Uniós és közpénzeket Viktor tereli a baráti cégekhez, milliárdosok születnek és buknak el, úri kedve szerint. A kedves papa, az asszony, a gyerek, a vő és minden rokon, barát és stróman sorra nyeri a páyázatokat, de megkérdezni sem szabad erről a főnököt, mert akkor meg talál sértődni. Márpedig ha megsértődik, akkor baj van. Akkor jön az adóellenőrzés, a magánrendőrség, fel,- vagy lekerül az ember bizonyos listákra, hirtelen éppen az ő állása szűnik meg és varázsatos módon sehol nem alkalmazzák többé, de még közmunkát sem kap. 

Van nekünk egy fűtött focipályás országunk mocsokból, aljasságból, hatalomvágyból, gyűlölködésből, hazugságokból, kéz alá dolgozó hatóságokból, kontroll nélküli lopásokból, éhezőkből, nyomorultakból, kiszolgáltatottakból. Maga a kormánykommunikáció szítja az idegengyűlöletet, a szélsőjobb hozzájuk képest kacsasárga pitypang. Vevő pedig mindig van az ilyen mocsokra, mert idióta is van mindig. Az egykor papsajtot majszoló, mára fizikailag és mentálisan is erősen megomlott vezér nem csak az ország, hanem egész Európa ura akar lenni, ha már az USA elnöke nem lehet. Ehhez nem túl nagy ár Putyin elé térdeltetni az országot. Semmi nem túl nagy ár.

A lista pedig minden nappal hosszabb lesz. Az államosított-magánosított közvagyonok, a nyugdíjalap, a takarékok, fejlesztési források, közmédia, közpénzek és egyéb, forintosítható bűnök mellett ott vannak a pénzben nem kifejezhetőek. A társadalom szétszabdalása, a gyűlöletkeltés, a szociális biztonság teljes felszámolása, az emberhez méltó élethez való jog megszüntetése, az oktatási rendszer szétverése, az egyház és az állam összemosása, az ország szembefordítása az Unióval, az USA-val és minden normálisan gondolkodó társadalommal. A nyomorba taszított milliók segítség helyett csak elmúltnyolcévet, a szociktehetnekmindenről és őkisloptak feliratú üres dobozokat kapnak. 

Örülök én a csuti vasútnak, hogy is ne örülnék! Remélhetőleg az fogja elfuvarozni a kis Viktort oda, ahonnan indult. A libaszarba, a papsajtos árokpartra. Majd egyszer, amikor letelt a rá kiszabott idő. Sajnos a történet többi szereplőjének nem áll majd rendelkezésére kisvasút, marad a tömegközlekedés. Remélhetőleg minden büntetésvégrehajtási intézmény közelében van buszmegálló.

csut.jpg

Szólj hozzá

média politika sport magyar közlekedés pénz vasút