"Mindazt, amit elértünk, már lehet konszolidálni. Végre azzal foglalkozhatunk, amiért az egészbe belekezdtünk közel harminc éve. Eljött az ideje, megteremtettük az előfeltételeit, jöhet a polgári berendezkedés. Mindenki léphet egyet előre.

Kényelmesebb, jólesőbb életkörülményeket teremthetünk azoknak, akik munkából élnek. Több munkahely, kevesebb adó, támogatás a családoknak, nagyobb rend, de kevesebb szabály, büszkeség és kiállás önmagunkért." / Orbán Viktor interjú a Napi Gazdaságban/

Na végre! Léphetünk egyet előre. Kicsit gáz, hogy pont a szakadék szélén állunk, de hátha zuhanás közben majd megtanulunk repülni. Földetérés (vagy becsapódás) után máris rendezkedhetünk befelé polgárilag.

Rendezkedés, kényelmesebb életkörülmények a munkából élők számára. Helyes!

Miniszterelnök úr, drága!

Ezer kérdésem van ezzel kapcsolatban (is), de most csak egyetlen esettel kapcsolatban tennék fel kérdéseket. Hátha így meg tetszik érteni. Magyarázza már el nekem, hogyan fogja a konszolidáció kényelmesebbé tenni Laci életét? Nekem az is jó, ha el tetszik magyarázni, hogyan teszi életté Laci életét a miniszterelnök úr által kitaposott aknamező? Mondom, kicsoda Laci.

Ő egy harmincas éveiben járó, keményen dolgozó kisember. Van családja. Feleség, három gyerek. Van szakmája és van munkája is. Meg van baja is.

Laci cukorbeteg. Nem kicsit, hanem nagyon. A vércukra 2 és 30 között száguldozik. Két hét kórházi bentfekvés alatt sem sikerült stabilizálni, vagy beállítani a cukorszintjét. 

Ettől függetlenül Laci dolgozik, mégpedig három műszakban. Mert kell a pénz, a családnak enni kell (néha), fizetni kell a rezsicsökkentést, adózni kell, hogy épüljenek a szép új stadionok, fizetni kell a TB-t, hogy legyenek ágyak a gyerekosztályon, ami alatt az anyák alhatnak, amikor a beteg gyerekük mellett maradnak.

Laci szarul van. Egyébként is, de ez néha romlik. Például amikor napokig (utoljára péntektől keddig) nincs annyi pénz a családban, hogy a szülők egyenek. Aztán jön a segítség, mert az emberek csodálatosak. A politikusok és az éppen aktuális kormányok minden törekvése ellenére azok. Ha baj van, nem kérdezik: milyen pártra szavazott a bajban lévő, hanem segítenek. 

Tehát az emberek segítenek, Laciék be tudnak vásárolni. Vesznek jó húsos farhátat és elkészül a finom húsleves. Laci végre eszik. Egy darabka krumplit a levesből, egy fél sárgarépát mellé. Mert mohó és mert négy napja nem evett. A vércukra felmegy harminc körüli értékre. Laci szédül, szomjas, de megy dolgozni, mert kell a fizetés. Szarul van, de nem mehet betegállományba. Nem mehet el az üzemorvoshoz, mert akkor kiderülne, hogy súlyos beteg. Elveszítené az állását, azt pedig nem lehet. Laci inzulinja két hete elfogyott, mert nem volt pénz kiváltani. Vércukormérője nincs, mert sokba kerül.

Lacinak diétázni kellene. Ehetne sovány húst, friss salátát, zöldségeket, sovány sajtot, túrót, gyümölcsöket, olykor diabetikus kenyeret. Nem ehet normál kenyeret, tésztát, krumplit.

Mit tetszik gondolni miniszterelnök úr, mit tud megfizetni egy létminimum alatt élő család? Elárulom. Tésztát, krumplit, kenyeret. Ettől egy egészséges ember például remekül el tud hízni, miközben minőségi éhezés történik. Laci nem hízott el, mert még a tészta-krumpli-kenyér menüből is kevés jut, de az ő szervezete ezzel nem is nagyon tud mit kezdeni. A sejtjei éheznek.

Összefoglalom, mert tudom, mennyire túlterhelt egy politikus. Laci napi 12 órát dolgozik, havi százezret keres. Súlyos cukorbeteg. Nincs pénze vércukor-mérőre, néha inzulinra sem, diétára soha nem telik és titkolnia kell a munkahelyén a betegségét, ha meg akarja tartani az állását.

Most az lenne a kérdésem, hogy amennyiben Laci nagyon szerencsés ember és nem esik kómába, nem hal bele a betegségébe hamarosan, hanem csak megvakul, esetleg le kell vágni néhány végtagját, akkor mi lesz tovább? Fiatal ember, tehát nyugdíjra nem jogosult. Fog kapni majdnem 30 ezer forintos ellátást a mostani százezres fizetéssel szemben, amiből még úgy sem tudja eltartani a családját, ahogy erre most még képes. Diétára, gyógyszerre még annyira sem fogja futni, mint most. 

Nem akarom én nyomasztani miniszterelnök urat, de elég pocsék dolog ilyen módon elpusztulni. Mert ez lassú és nagyon kínos halál. Közben meg Laci nem akarna meghalni, hanem élni és dolgozni szeretne. Hogy ez nem sikerül, az kin múlik, tessék mondani? 

A polgári berendezkedés közben tessék már időt szakítani és megosztani velünk magvas gondolatait! Mit tehetne még önmagáért Laci, mit tehetne a családjáért, a családja mit tehetne érte? Hol hibázott Laci? Mit csinál rosszul? Miben felelőtlen? Hogyan lesz képes életben maradni és dolgozni legalább addig, ameddig a gyerekei megállnak a maguk lábán?

Van azért jó hírem is, miniszterelnök úr! Laci szinte biztosan nem fog igényt tartani a nyugdíjára. Legfeljebb egy olcsóbb szociális temetést venne majd igénybe. A nyugdíjalapba befizetett pénzen tessenek nyugodtan építeni egy stadiont. Esetleg egy újabb plakátkampányra is lehet költeni. Vagy nemzeti konzultációra a felelőtlen állampolgárokról, akik nem vigyáznak az egészségükre és terhet jelentenek szeretett kormányunknak.

További kellemes berendezkedést, büszkeséget és kiállást kívánok és várom bölcs válaszát.