Talán van még annyi időm...
Lehet, hogy többen emlékeznek még egy januári cikkemre. Akkor írtam először erről a hódmezővásárhelyi családról.
A cikk hatására rengeteg segítség érkezett, átbillentve a családot a holtponton. Közös összefogással elértük, hogy egy szinte reménytelen helyzetben lévő fiú befejezte a gimnáziumot, sikeres érettségi vizsgát tett és felvették Szegedre. Mentőápolónak fog tanulni. Van olyan, aki azóta folyamatosan segít, havi rendszeres utalással, az internet befizetésével. Nekik és mindenkinek köszönöm azt, amit tettetek Majáért és férjéért Pistáért, valamint a fiukért, Viktorért.
De van valami, amit nem írhattam meg januárban, pedig tudtam róla akkor is. Nem beszélhettem róla, mert a fiú - Viktor - nem tudta és nem egy blogból kellett megtudnia, hogy még nincs vége a drámának. Ma már tisztában van a helyzettel, ezért elmondhatom én is: Maja végstádiumú rákbeteg. Nem operálható, nem gyógyítható.
Én tudom ezt, közel egy éve. Ezért volt annyira fontos, hogy segítsek, segítsünk. Nem csupán egy nehéz helyzetben lévő családon segítettünk januárban, hanem egy anya vágyát válthattuk valóra. Még látni akarta, hogy az ő gyereke is úgy lépheti át a felnőtt lét küszöbét, ahogyan a szerencsésebb fiatalok. Elegánsan, szép öltönyben, normális cipőben ballaghat. Viktor el tudott menni a szalagavató bankettre, nem kellett szégyenkeznie kinőtt nadrágban, lestrapált tornacipőben. Ami ennél is fontosabb: nagyon jó eredményt ért el az érettségin. Ennyi múlt rajta, tanulni neki kellett. De hogy tanulni tudjon, mi is kellettünk. Megtömtük a hűtőt, a kamrát - volt étel a mindig éhes fiúnak, nem szédült el az éhezéstől. Az összegyűlt adományokból sikerült tanárt fogadni, aki felkészítette a matematika vizsgára, ami pedig nagyon kérdéses volt. A gimnáziumban bukásra állt ebből a tárgyból, de két hónap és egy jó tanár elég volt arra, hogy hármasra érettségizzen.
Ma már túl van az érettségin, a felvételin. Minden akadályt legyőzött és azt gondolhatta: célba ért. Nem tudta, nem is tudhatta, hogy meg kell küzdenie egy eddigieknél is súlyosabb problémával. Pedig meg kell, elkerülni nem lehet és tovább titkolni sem lehet.
Az édesapja Parkinson-kóros, állapota egyre romlik. A nap felében felkelni, de az ágyon megfordulni sem képes önállóan. Az édesanyja epilepsziájáról tudott, a halálos kórról nem. Maja eddig tartotta magát, állapotától függően házi ápolást vállalt. Egy mozgásában korlátozott hölgynek segített, akitől némi pénzt, ételt kapott, ezzel egészítve ki a család jövedelmét. A férjével hullott gyümölcsöt szedtek cefrének, ezért is kapnak egy kevés pénzt. Azonban a gyerek iskolakezdése újabb anyagi teherrel jár, hiszen tankönyvek kellenek, menzát kell fizetni, utiköltséget állni, szükséges ruhákat beszerezni. A tanulmányok megkezdéséhez orvosi vizsgálatok is kellenek, részben fizetős vizsgálatok. Mivel Viktor színtévesztő, Budapestre kell jönnie egy speciális vizsgálatra. Az utiköltséget és a vizsgálat díját is elő kell teremteni. A családi pótlékot most nem kapják, mivel az automatikusan megszűnik a középiskola végeztével. Újra igényelték, de októberben kapják az első kifizetést. A gyógyszertámogatást többszöri igénylésre sem kapták meg. Sem Maja, sem a férje nem tud már semmi munkát vállalni, az állapotuk nem teszi lehetővé. Tüzelőt nem vásároltak, bíznak a meleg őszben, télben.
Viktor nyáron dolgozott, de a kevéske fizetését ki kell egészíteni, hogy a tanévkezdés viszonylag zökkenőmentes lehessen.
Rendszeresen tartom a kapcsolatot a családdal, figyelemmel kísérem január óta az életüket. Idézek Maja legutóbbi leveléből:
"Sajnos megint kéréssel fordulok hozzátok. Az egészségi állapotom miatt az utóbbi időben nem tudok már dolgozni járni.Megkaptuk az iskolából és a kollégiumból a papírokat. Hiába próbáltunk spórolni, sajnos azt az összeget ami az iskola kezdéshez kell nem tudtuk félre tenni. Ha az a két ember nincs, aki jelenleg is segít nekünk, már internetünk sem lenne és gyógyszerre sem futná. Az idén pedig fát sem vettünk télire, mivel Viktor úgy sem lesz itthon hét közben ,így gondoltuk őrlángon a gázzal is ki fogjuk bírni. Sajnos olyan állapotban vagyunk, főleg én, hogy már csak a lakáson belül tudok mozogni. Pista is csak maximum a kis boltig tud elmenni és az összegyűjtött csekkeket befizeti egy hónapban egyszer a postán...
...A szegedi összvonalas bérletet is csak akkor tudjuk megvenni Viktornak, ha szeptember elseje után megkapja az iskola látogatási papírt. A diák igazolványt is csak szeptemberben kapja meg, így jó pár napig teljes árú jeggyel kell utaznia.A 320ft-os jegy még 2-3 napig is túl sok. Október elsejére( pont a születésnapja) kapott időpontot Budapestre a szemészeti vizsgálatra. Annak ára 30.000ft+ útiköltség. Hidd el semmi luxusra nem költöttünk. Viktor az idén sem ment semmilyen pénzes találkozóra.Egyedül a strandra tudott kimenni,mert egy angol versenyen nyert 10 alkalmas ingyenes strandbelépőt. Amit keresett a Tescóba 15.000Ft azt is félre tettük neki, de a kollégiumi intézkedések miatt már 3x volt Szegeden a saját pénzéből.Előre kell befizetnünk a menzát is,bár itt megígérték,hogy iskola látogatási papírral ha bemegyünk az Önkormányzathoz megkaphatjuk a félárú segítséget. A gond csak az,hogy a kérelem beadásától számítva kb 2 hónap mire elbírálják. Beadtuk a gyermek védelmi támogatást is,de azt már élből elutasították. Hiába jár nappali iskolába,de elmúlt 18 éves. Keresett egész nyáron tanítványokat angolból,de senki nem jelentkezett. Nem tudom Szegeden év közben erre mennyi ideje jut majd,de nem adja fel,ott is fog próbálkozni. Közgyógy ellátást továbbra sem kapunk, pedig többször is megpróbáltuk.Most,hogy én ennyire leestem a lábamról nekem is írt fel az orvos új gyógyszereket és majd megint megpróbálkozunk beadni a kérelmet.Sajnos nem hinném,hogy megkapom,mert ahhoz, hogy erre jogosult legyek,vinnem kellene a blokkokat a gyógyszertárból,de eddig még egy gyógyszeremet sem váltottuk ki.Nincs rá pénzünk. Az epilepszia ellenit eddig kiváltottuk,de ebben a hónapban már arra sem lesz pénzünk.Pista megemelt gyógyszereinek ára túl sok a pénztárcánkhoz. Neki viszont nagyon szednie kell a gyógyszereket,főleg most,hogy én már képtelen vagyok a mozgásra. Nagyon szépen kérlek benneteket, ha tudtok segítsetek...
...Nagyon sajnálom,hogy a sok reménykeltő levelem után még is csak hozzátok kell fordulnom. Nagyon pozitívan gondolkoztam még tudtam dolgozni.Jó is volt az úgy,mert a segítséggel együtt amit kapunk a két embertől pont elég volt nyugdíjtól nyugdíjig a pénzünk, de a vizsgálatok árai és az,hogy szinte minden vizsgálat miatt Szegedre kellett menni a gyereknek elvitte a megtakarításainkat. Ne haragudjatok,hogy ilyen levéllel zavarlak benneteket, de nincs kihez fordulnunk.Látom és tudom,hogy sok-sok ember él még nálunk is rosszabb helyzetben és én sem panaszkodnék ha nem a gyerekről lenne szó. Tudom,hogy ez a 3 év nagyon nehéz lesz.Most,hogy ennyire lebetegedtem még nehezebb,mert bele gondoltam,hogy mi lesz velük ha én már nem leszek.Tudtam,hogy el jön ez az idő,mikor már nem tudom a betegségem akarattal befolyásolni,de most,hogy rengeteget fekszem túlságosan sokat gondolok a gyerek és a párom jövőjére. Viktor is el van keseredve,mert eddig eltitkoltuk előle a betegségemet.Most viszont már kénytelenek voltunk elmondani neki és azóta a gyerek teljesen maga alatt van. Először azt mondta,hogy nem is megy iskolába,inkább dolgozik,de meggyőztük,hogy attól én még nem gyógyulok meg.Inkább tanuljon,az fontosabb. Hát ha van még időm,csak a mozgásom fokozza a fájdalmaimat. Talán ha nem megyek annyit,könnyebb lesz és van még időm.
