Nyár van, meleg és nekem identitás-válságom lett.

Sokan úgy nyilatkoznak mostanában, hogy akinek nem tetszik pártunkéskormányunk működése, az balliberális értelmiségi.

Namármost ki számít értelmiséginek, úgy általában?

Akinek van diplomája? Én ismerek diplomás, de még doktori fokozattal is rendelkező, műveletlen, bunkó tahókat.

Ezzel szemben van olyan villanyszerelő ismerősöm, akinél műveltebb, intelligensebb, olvasottabb embert nehéz találni.

Tessék mondani, melyikük az értelmiségi?

Baloldalinak ki számít?

Akinek nem tetszik a csoportos államosítás, az Unió ellen folytatott harc, a multik szívatása, a kamu rezsicsökkentés, a közmunkára épülő teljes foglalkoztatás-projekt?

Ugyanis ezek kormányprogramok, ...

Jelentem, meg vagyok világosodva!

Hosszú ideje, nagyon komolyan nem értettem, mi és miért történik ebben az országban.

Azt meg pláne nem értettem, hogy miként is lehet egy maroknyi embernek következmények nélkül bármit megtenni, miközben a pórul járt milliók nem hogy a szavukat, a fejüket sem emelik fel önmaguk védelmére.

Már tudom!

Az okokat is, a bűnösöket is ismerem.

Nem mondom, volt benne munka, mire feltártam a Nagy Titkot, de immár birtokában vagyok és ezennel meg is osztom mindenkivel, akit érdekel.

Meg akit nem érdekel, azzal is. Mert nagy az én lelkem, mint egy házelnöki díszbajusz.

Na, tehát.

Az teljesen rendben van, hogy egy egyébként többre hivatott országban olyan szarul élünk sokan, ahogy.

Az is patent, ...

Kiment a biztosíték nálam, nem először, nem utoljára.

Egyik kedvenc bloggerem  vette a kalapját, megemelte, meghajolt és bevágta maga után az ajtót. Ráadásul nem ő volt az első és félek, nem is az utolsó.

Úgy vélem, értem is az okait. 

Szeretem ahogyan ír (nincs múlt idő), olyan érzést keltve bennem, valaki gumicsizmában, svájcisapkában képes eltáncolni a Cédrust, mégpedig tökéletesen. Nem számít, ha egy adott ügyről azonosan, vagy eltérően gondolkodunk. A lényeg a gondolkodás. Lenne.

Sokan érzünk, érezhetünk hasonlóan. 

Mindegy is, mit csinálunk, mondunk, írunk, gondolunk, érzünk. Annyira mindegy, amennyire nem is számít.

Talán már nekünk, magunknak sem számít.

Jóféle tehetetlenség kering a levegőben.

Rekkenőben, uborkaszezon idején robban a pattogatott kukoricás zacskó.

Bekeményít a nagyon pártatlan televíziós csatorna, mert hogy a zsebében talált egy kezet, ami nem az övé.

Mármint a zseb az övé, az idegen mancs zavarja.

Ja, kérem! Vagyunk így néhány millióan és nem tegnap kezdődött a dolog.

Működhet egy darabig a "teszek is rá, csak engem hagyjanak békén" taktika, de jöhet olyan drámai pillanat, amikor már nem működik.

Ugyanis nem fogják békén hagyni.

Nem hinném, hogy a pénzről szólna a reklámadó. Illetve az RTL számára a pénzről szól, a kormány számára azonban a hatalomról.

Itt a bibi. 

Az ominózus televízió híradóiból évek óta napra készek lehetünk arról, Lófüttyös-alsón hány egyfejű ...

Nusi királylány

Az úgy történt, hogy elhatároztam: szabadságolom magam, elvégre nyár van.

Egy főző blog szerzője -gondolom- ilyenkor mondjuk pizzát rendel, a sminkelős blogger nem sminkel...én meg nem olvasok híreket.

Ettől persze az élet zajlik.

Egy éve történt, hogy egy kutyalánykát fogadtunk örökbe, mert otthont keresett és mert éppen belebotlottunk.

Okos, kedves, gyönyörűséges királykisasszony lett Annából. Nusi királylány.

Eltelt egy év és gondolkodni kezdtünk, talán jó lenne egy játszópajtás.

Nem jó egyedül, még egy kutyusnak sem.

Voltak alapvető szempontok.

Nem veszünk, örökbe fogadunk. Menhelyről.

Kicsi kutya kell, mert lakásban is fog lakni, ne zúzza le a berendezést.

A kertet se ...

A Fintor család végső kétségbeesésében fordult a nyilvánossághoz. Illetve fordult volna, de a médiát nem

érdekelte az édesanya levele, hiszen mi érdekes lehet egy hatgyermekes család kálváriájában?

Érdemes megismerni a történetet elejétől a végéig. Szavanként, mondatonként kellett összerakni a család sorsát, hogy a végére se értsük, mi és miért történt valójában. 

Van azonban valami, amivel meg kell küzdenünk, hogy tényleges helyére kerüljenek a dolgok.

Ez pedig az előítélet. Nem fekete-fehér egyetlen sors sem.

Nincsen olyan döntésünk, amelynél jobbat meghozni ne lennénk képesek...utólag. Csakhogy utólag nem létezik az életben, csak a most van és a holnap lehet. Visszamenni nem tudunk. Soha, senki.

A ...

Rettentően fel vagyunk háborodva!

Sajtószabadság, meg demokrácia, médiafüggetlenség és lopott pitypang, fújbulvár és szolidaritás. Aha.

Példa nélküli összefogás, lekapcsol, fehér lap, fekete képernyő. Szuper.

Mert a reklámadó, az aztán már nagyon nyirbálja a média függetlenségét és egyáltalán!

Tessenek mondani, miről beszélünk?

A nagyon tisztelt sajtó egy fenékként odaült talán Nagy Navarro Balázs mellé?

Ha egy eseményre húsz fotósból tíz mehet be, akkor nem megy be az a tíz? Leteszik a földre a fényképezőgépet? Netán egymást fotózzák?

Hogyne. Bemegy a tíz és még büszke is magára, hogy lámcsak...

Vagy bemegy 5 és örül, hogy gyérült a konkurencia.

De egy  MINDIG be fog menni, ráadásul fel is ...

Az az igazság, pártunk és kormányunk nagyon ügyes, szinte zseniális.

A naponta adagolt baromságok, a folyamatosan és hatékonyan bizonyított "megfeszülhetsz, akkor is az van, amit ÉN akarok!" kőkemény valósága képes felőrölni az embert.

Emlékszem, a választás -mármint a magánparlamenti- után, talán másnap írtam egy posztot.

Ebben "megjósoltam" (mert hát látnok vagyok, nyilván) az internetes oldalak, blogok, csoportosulások, szerveződések lehetetlenné tételét, mert érezhető volt ez a törekvés.

Kaptam is a fejemre, hogy nem kell Észak-Koreát vizionálni.

Hát, nem kellett volna, de nem volt vízió. Még el fognak huzakodni ezzel-azzal, hogy mennyire korrekt dolog büntetni a komment miatt az oldal működtetőjét, aztán majd ...

Némileg maga alá temetett a tennivalók lavinája, ezért aztán nem néztem, nem hallgattam, nem olvastam.

Végül Kerényi Imre rántott vissza a mai magyar valóságba, amiért nem tudom szívből áldani sem a nevét, sem őt magát.

A jóember a tőle (és másoktól) megszokott és természetes, szemöldökráncolásra sem méltatott buzizásával borzolta fel a már-már kisimult idegrendszeremet.

Az ijesztő ebben az, hogy mostanság mifelénk ez természetes.

A médiában, nem ám egy falusi kocsmában, a nyolcadik feles után.

Lehet nyíltan buzizni, senki nem kapja fel a fejét, senki nem csap az asztalra, vagy ahová kellene.

Tökéletesen megszokott, természetes és rendben lévő dolog az, hogy egy (szerintem) ízlésficamos, önmaga képességeit ...

Napok óta áldott állapotban vagyok.

Valahogy olyan, mint Karácsonykor, amikor nem számít, hogy az üzletekben egymást taposva vásárolnak fel mindent az emberek, amikor nem érdekel, hogy iszonyú pénzeket szórnak szét, azt gondolván, ettől szép az ünnep.

Olyankor nekem csak a körbeült illatgyertya számít, a kártyázás illúziója (hiszen régen nem emlékszem, melyik lapra mi jön és miért), a beszélgetés, a nevetés, a mézes dió ragacsos édese.

Az emberek, akiket szeretek. Csak ők vannak, a külvilág megszűnik.

Valahogy így vagyok most is, habár május van és a vihar elől bemenekített, balkonládába ültetett eper reggelre megérlelt néhány illatos gyümölcsöt.

Meghúztam egy kilógó szálat és felfeslett az anyag. Olyan ...