Eddig azt gondoltam, a menekült-válság csak bajt okoz mindenkinek. A menekülteknek csakúgy, mint az Unió országainak. De rá kellett jönnöm: egy, egyetlen egy haszna mégis van ennek a szörnyűségnek. Most derült ki, mennyi érző lelkű, humánus, honfitársaiért aggódó, az elesetteket, hajléktalanokat, nincsteleneket segíteni szándékozó politikus, publicista, közéleti személyiség és egyszerű rajongó van a kormánypárt köreiben.

Végtelenül megható, szívfacsaró az az aggodalom, ami felbuzog a kebelükből. Akkor is becsülendő ez, ha ezidáig pont leszarták a hajléktalanokat, nélkülözőket. Jó olvasni, amikor az eddig üldözött hajléktalanok (mert elitta), munkanélküliek (mert lusta), cigány emberek (mert csak lopni tud), éhező gyerekek ...

Érzékenyebb lelkű olvasók kedvéért: a cikkben egy ocsmány videó és indulatoktól fűtött mondanivaló van. Aki ennek ellenére elolvassa, az egyrészt magára vessen, másrészt fogadja el, hogy néha nem lehetséges szép szavakkal elmondani a csúf dolgokat.

Dermedten hallgattam az alábbi híradást. Az Echo tévéről lévén szó, nem voltak nagy reményeim, de ez túltesz mindazon, aminek köze van az emberségről alkotott fogalmaimhoz. Úgy általában: sem az újságíráshoz, sem a kereszténységhez, sem az emberi léthez nincs köze.

Kíváncsi lennék, hány olvasó gondol arra: miből élnek az internetes újságok, miből tartja fenn magát az újságíró, vagy akár a blogger? Nem hiszem, hogy túl sokan eltöprengenének ezen. Pedig érdemes lenne talán. Valamiféle szemérem okán nem igazán lehet erről olvasni. Én most megtöröm a csendet és beszélek róla.

Az internet elterjedése megváltoztatta az életünket. Mindezt úgy tette, hogy szinte észre sem vesszük. Csak akkor tűnik fel, ha valamiért egy időre nincs szolgáltatás. A szokásaink is változtak. Régebben elballagtunk az újságoshoz és megvettük a minket érdeklő lapot, ha zenét akartunk hallgatni, akkor megvettük a kazettát, majd CD-t. Ha filmet akartunk nézni, elmentünk a kölcsönzőbe, vagy beültünk a moziba. ...

Kövér László (egyem meg a zuzáját) meglátogatta a migránsokat. Nem Balassagyarmaton persze, mert azokat a migránsokat útáljuk tiszta erőből és dögöljenek is meg, lehetőleg még mielőtt elérnék a pengés kerítést. Jó sok kommentben lehet olvasni kormányhű szurkolóktól, hogy hányféle módja van az illegális határátlépők likvidálásának. Felmerült a tűzparancs, taposóakna, lángszóró, kézigránát. Rendben is van ez Mária országának keresztény lakói részéről. 

Na tehát, Kövér elvtárs nem Balassagyarmaton tette tiszteletét, hanem az Egyesült Államokba utazott. Ott örvendezett valami lehetetlen nevű kápolnának, ami szerinte " újabb hidat jelent a magyar nemzet két, egymástól elszakadt része között, de egyúttal azt is ...

Lehet, hogy többen emlékeznek még egy januári cikkemre. Akkor írtam először erről a hódmezővásárhelyi családról .

A cikk hatására rengeteg segítség érkezett, átbillentve a családot a holtponton. Közös összefogással elértük, hogy egy szinte reménytelen helyzetben lévő fiú befejezte a gimnáziumot, sikeres érettségi vizsgát tett és felvették Szegedre. Mentőápolónak fog tanulni. Van olyan, aki azóta folyamatosan segít, havi rendszeres utalással, az internet befizetésével. Nekik és mindenkinek köszönöm azt, amit tettetek Majáért és férjéért Pistáért, valamint a fiukért, Viktorért.

De van valami, amit nem írhattam meg januárban, pedig tudtam róla akkor is. Nem beszélhettem róla, mert a fiú - Viktor - nem tudta és nem egy ...

A mai cikket nem én írtam. Kaptam Angliából. Érdekes néha magunkra nézni más szemmel, távolról.

Augusztus 20-a van. Csütörtök. Munkanap.
A gyerekek oviban/suliban, a párom dolgozni ment...
Tudom, hogy nekik eszükbe sem jut... de nem csak nekik... a legtöbb itt élő magyar nem is gondol az ünnepre, hiszen itt munkanap van.
Én megint olvasom az „orditok blogot” és szokás szerint szívemből szól(sz)!
Az ünnepeket újra és újra uszításra, megosztásra használják és persze nem csak a kormányoldalon. Miközben a cikket olvasom belül kicsit én is ordítok!

Közben azon kapom magam, hogy a tüzijáték képét bámulom...
Megrohannak az emlékek...
sok-sok évvel ezelőtti Államalapítási ÜNNEPEK jutnak eszembe... régi tüzijátékok,
amik még nem ...

Tudom, hogy most a meghatottságtól elcsukló ujjakkal kellene írnom az ünnep kapcsán, de ez idén is elmarad. Na, nem az ünnepség marad el, csak az én meghatottságom, de ez magánügy.

Biztosan lesz tüzijáték, rohadt nagy füsttel. Ez utoljára akkor hozott lázba, amikor a szervezőknek sikerült felgyújtani a fél Gellért-hegyet és néhány uszályt. Az legalább eredeti volt.

Most puffognak a petárdák, bár csak verbálisan. Semjén Zsolt, a nemzet erkölcsi etalonja felszólította a zembereket: mindenki  legyen " kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította."  Hogy ez pontosan mit is jelent, azt nem tudom, de marhára jól hangzik. Engem a "gondviselés" nem állított sehová. Állok, ahová álltam saját elhatározásomból ...

Fantasztikus eredményeket ért el az Orbán-kormány, ezt senki nem tagadhatja. Na, nem az államadósság csökkentésében, mert az speciel nem csökkent. Nem is az általános életszínvonal emelésében, mert ha a valódi adatokat nézzük és nem Szijjártó vagyonsosodását, Andy Vajna szárnyaló karrierjét, vagy Mészáros Lőrinc szabad szemmel követhetetlen gazdagodását, akkor nem sok örömre van okunk.

Az eredmények a kommunikációban ívelnek felfelé, mint L.Simon László szemöldöke, amikor szóba kerül a barackmag, mint vitamin- és bevételi forrás.

Már nem is köhécselünk, ha újabb béka kerül a szánkba. Nyeljük, mint kacsa a nokedlit, víz sem kell hozzá.

Harcolunk, ahogy jó álompolgárokhoz illik. Már legyőztük a szociális hálón ...

Ez kivételesen nem poszt, hanem egy lehetőség. Mielőtt kimenne a hirdetési oldalakra, megosztom Veletek, hátha jól jön valakinek. Biztonságos helyről származik, nem a "gyere, dolgozz, nem fizetek" kategória.

Egy nagyon kedves barátom kért meg, hogy tegyem közzé és én örömmel teszem.

Jó lenne, ha a blog olvasói közül megoldódna valaki problémája.