Tisztelt Valakik a Parlamentben!

Nagyon nagy baj van ebben az országban! Kérem, ébredjenek fel ott, ahol tenni tudnak valamit.

Írtam egy kilátástalan helyzetben lévő családról.

Írhattam volna 100 esetről, de egyről írtam, mert közvetlen közelről ismerem, látom.

Szembesültem azzal, amivel Önöknek kellene szembesülni nap, mint nap.

Én látom azt, amit Önöknek kellene látniuk hivatali idejük minden percében.

Beszélek azokkal a családokkal, akikről Önök még csak nem is tudnak, vagy akik statisztikai adatként hevernek az íróasztalaikon.

Én látom azokat, akik már minden rendszerből kiestek, akik már azokban a statisztikákban sem szerepelnek.

Hallom azokat, akiknek a hangja nem jut el Önökhöz.

Az Önök megoldásai nem ...

A legutóbbi poszt  kapcsán született az alábbi hozzászólás. Nevet nem írok, de a hozzászólást ide másolom szó szerint.

"Na, de azt is le kellene írni, hogy hogyan jutottak ide! Az ilyen írások kapcsán szoktam mondani, hogy nem álmodni kell a kertben való motoszkálást, meg a földből kifordított krumplikát, hanem csinálni kell!! Én már több alkalommal ajánlottam fel a falunkban üresen álló parasztházat....hajléktalan éhezőknek, de nem jött egy sem, még pár darab tyúkot is adtam volna, hogy legyen friss tojás....de nem jött egy sem!! Szóval vannak az emberi társadalomban olyan emberek, hogy inkább éhen döglik....mintsem megmozduljon a boldogulása érdekében. Teljesen mindegy, hogy milyen zászló leng, vagy éppen milyen párt, vagy ...

A fiatalok elvándorlása  súlyos és nem kellően kezelt probléma.

A gondok maszatolása hamarosan komoly, a mostaninál is sokkal nagyobb bajokhoz fog vezetni.

Ugyanis a kivándorlás nem fog megállni sem parancsszóra, sem kampányszlogenekre.

Ha elgondolkodunk, rá kell jönnünk, sokkal messzebbre vezet a most még generációsnak vélt exodus.

Minden sorsot nem, de egy család valós sorsát el tudom mondani.

Egyfajta "cseppben a tenger".

50 éves nő, nyugdíjas korú, de még aktív férfi. 4 gyerek.

A legidősebb 2 diplomás.  Egyetem mellett végig dolgozva el tudta tartani magát, de mire a diplomáig jutott, beütött a válság.

Egy év keresgélés, küszködés.

Életbiztosítási ügynök, vagy mezőgazdasági gépeket, kemikáliákat ...

Reggeli "sajtószemle", szokásom szerint.

Írás , melyet -szerzője láttán- helyből nem kellett volna elolvasnom. Ugyanis érzékeny, mondhatni lepkeszárny-hímporos keccsel rúg mindig fejbe, valahogyan ráérezve, mivel lehet kibillenteni a szorgosan építgetett béketűrésből.

Az egyház benyomulása a mindennapjaimba ilyen kibillentős-téma.

Legyen az mindenkinek a mélységes magánügye, miben hisz, milyen vallást követ (ha követ), milyen templomba jár, hol találja meg Istent.

Biztos vagyok abban, hogy az igazán, belülről fakadóan hívő emberek gyomra pont annyira kavarog attól, hogy üzleti-hatalmi-politikai célokra használják a hitüket, mint ahogyan én hányok ettől.

Tudom, mert ismerek hívő embereket, sokukat az tart vissza a templomba ...

Most ez olyan poszt lesz, mint a legelső volt, nem egészen nyolc hónappal ezelőtt, a blog indulásakor.

Ami azt a bizonyos "Elbaszott generáció" -t   íratta velem azon a hajnalon, most is az vezeti az ujjaimat a billentyűkön.

Az akkori, hirtelen feltörő fájdalom ma már tompa sajgás.

Nagyon személyes dolog. Akkor is, ha az eltelt időben nagyon sokan a blogra tévedtek és sokan maradtak.

Akik nem tudták, vagy akik gyanakodtak, most bizonyosságra lelnek.

Alapvetően az első poszt is annak a három embernek szólt, akiknek ez a mai is.

A fiaimnak.

Tudom, most vigyorogtok magatokban. Hiszen mindig dühöngtem a kötelező ünneplések miatt.

Engem ne kampányban szeressetek, hanem úgy általában.

Most mégis más ez  "azanyáknapja", mint a ...

Anyák napján szokás, hogy könnyes-orgonavirágos-szivecskés csipketerítőt borítunk a gyermekkorra.

Nekem még egészen jó a memóriám, ezért maradok a valóságnál.

Mint az emberek döntő többségének, nekem is van édesanyám. Szeretem. Nem szokásból, nem elvárásból és nem hálából. Csak úgy.

A bajok a megszületésemmel kezdődtek.

Késői, nem várt gyerek voltam.

Akkoriban nem igazán volt mód meggátolni egy gyermek világra jöttét, úgyhogy megszülettem.

Átléphetetlen generációs különbséggel rajtoltam, ezt soha nem tudtuk feloldani.

Sem anyám, sem én.

Gondoskodott rólam becsülettel.

Kaptam enni, gyógyszert, ha beteg voltam, volt ruhám.

Arról nincs emlékem, hogy átölel, hogy ölbe vesz, ringat.

Arról ...

Azt álmodtam, hogy tolószékben ülök. 

Szeretnék felmenni a lépcsőiteken, mert ott a hivatal, ahol dolgom lenne.

Szeretnék felszállni a buszaitokra, villamosaitokra.

Szeretnék a metróitokra ülni. Szeretnék vásárolni az üzleteitekben.

Szeretnék bemenni a templomotokba. Szeretnék bejutni a bankjaitokba. Postáitokra.

Nem tudom megtenni. Felnőtt emberként kiszolgáltatottabb vagyok, mint egy gyerek.

Várom, hogy a sok lesunyt tekintet közül egy mégis rám téved. Észrevesz. Segít.

Nekem nincsenek jogaim a ti világotokban.

Azt álmodtam, hogy egyedül nevelem a gyerekemet.

Nincs munkám, reményem sincs, hogy legyen.

Vállalkozást indítani nem tudok, hiszem pénz kellene hozzá.

Örülök, ha néha láthatósági mellényt ...

"Ha én is ilyen leszek, lőjetek le!"

Apámnak ez a -félig tréfásnak szánt- mondata régen, 25-30 éve hangzott el. 

Mégpedig az akkor már velünk élő, idős szülője kapcsán.

Az egykori délceg tartása megmaradt nagyapának, de a kor és az agyi érelmeszesedés mindent lerombolt, ami valójában ő volt.

Megváltozott a személyisége, a valaha szeretetteljes férfi rosszindulatú, gyanakvó és önző lett.

Tudtuk, hogy a betegség az oka, hogy nem tehet róla. Mégis nagyon nehéz volt ezzel élni, elfogadni még nehezebb.

Emlékszem, figyeltem a szemét. Ha valami megcsillant a régi, az igazi nagyapából, reménykedni kezdtem.

Hátha visszajön az, aki ott lapul, valahol belül.

Az, aki gyerekként az ölébe ültetett, aki megfújta a ...

Tündérországban élve csodákkal telnek a napjaink.

Van, akivel történik a csoda és van, aki várja azt.

Sokan nem értjük, miért nem akarják az emberek a demokráciát, miért nem fontos, nem alapvető elvárás.

Azért, mert a demokrácia luxus. 

A fiatalok egy részét nem érdekli a politika, más része szélre tolódik.

Hiszen a szélsőjobbnak vannak válaszai az elszegényedésre, a munkanélküliségre. Van megoldása a falvakban jelen lévő bűnözésre, a társadalmi normákat figyelmen kívül hagyó csoportokra.

Azok a fiatalok pedig, akik látják a szélsőséges megoldások szörnyű valóságát, akik jövőt és normális, emberi létet akarnak, elmennek. Olyan hazát keresnek maguknak, ahol van ma és van holnap, ahol rajtuk múlik az ...

Született egy nyílt levél Szabó Tibor Benjámin tollából Simon L. Lászlónak címezve.

A levél egy panaszkiáltás a könyvkiadás, a könyvkiadók kiszolgáltatott helyzetéről, a könyvkereskedő hálózatok visszaélésszerű rátelepedéséről a kiadói szakmára, a várható csődhelyzetről.

Aki szeretné, itt  olvashatja a teljes levelet.

Nekem meg az a véleményem, ez egy igen jellemző látlelet minden másról is, ami ebben az országban történik.

Tipikus mindjárt az, ahogyan a levél szerzője (aki egyébiránt író, újságíró) közelít az egész kérdéshez.

A szerző és az olvasó marginális, szinte nem is létezik. A két fontos szereplő: a kiadó és a terjesztő.

Nem, kedves Uram, a dolog véleményem szerint nem így működik!

...